Égi kovácsműhely a Hattyú szívében

A Hattyú csillagkép (Cygnus) tejutas mezőiben, tőlünk mintegy 5000 fényévre egy kozmikus dráma szemtanúi lehetünk. Ez az NGC 6888, vagyis a Sarló-köd, amely nem csupán egy gázfelhő, hanem egy haldokló óriáscsillag utolsó, dicsőséges fellángolása.

A tudomány fénye: Egy kozmikus ütközés

A köd központjában a WR 136 jelű Wolf–Rayet-csillag áll. Ez az égitest egy igazi „kozmikus nehézsúlyú”: tömege többszöröse a Napénak, ám életét tizedannyi idő alatt éli fel. A köd látványos szerkezetét egy gigászi ütközés hozta létre. Körülbelül 250 000 évvel ezelőtt a csillag vörös szuperóriássá puffadt, és lassú, sűrű gázrétegeket lökött le magáról. Később a csillag magja felforrósodott, és a belőle kiáramló, több ezer km/s sebességű csillagszél utolérte és „felszántotta” a korábban kilökött anyagot, fényes ívekké és filamentumokká préselve azt.

A mitológia árnyéka: Kronosz sarlója és a Főnix

Bár a tudomány gázok ütközéséről beszél, a távcsőbe pillantva nehéz elvonatkoztatni a régiek hitvilágától. A köd íves alakja Kronosz, az idő urának sarlóját idézi, aki ezzel a fegyverrel vetett véget az aranykornak. Ahogy a sarló elválasztja a múltat a jövőtől, úgy választja le a WR 136 csillag is saját múltját a jelenéről.

Ugyanakkor ez a köd a Főnixmadár égi megfelelője is: a csillag az anyagát az űrbe szórja, hogy abból évezredek múlva új naprendszerek és talán új élet szülessen. A fotón látható vöröses izzás a hidrogén, míg a kékes-zöldes fátyol az oxigén jelenlétéről árulkodik – ezek az elemek a kozmosz építőkövei, amelyeket ez az égi kovácsműhely éppen most bocsát szabadon.

Amit a fotón látunk

• Sokkfrontok: A fotón látható szálas szerkezet a gázfelhők ütközésének eredménye.
• Ionizált oxigén: A kékes derengés a rendkívül forró, kétszeresen ionizált oxigén jelenlétét mutatja.
• A végkifejlet: A WR 136 csillag hamarosan szupernóvaként végzi, végleg megsemmisítve, de egyben örök fénybe is borítva ezt a fenséges sarlót.